Selmecbánya legendája

A város alapításának legendája Sebenitz nevű pásztorról szól, aki az Óhegy sziklái alatt legeltette nyáját, amikor két szalamandrára lett figyelmes. Az egyik háta ezüst-, a másik arany színben csillogott. Ezek vezették rá a pásztort a vidék arany- és ezüstlelőhelyeire. A szalamandrák ma is ott őrzik a település kincseit a város címerében. A város keletkezésével kapcsolatban természetesen más legendák is élnek. Tény az, hogy a selmeci érchegységben a IX. század óta keresték és bányászták az érceket.

A XIV. század történetét egy legendával kell folytatni, a város virágkorának megismerését. A korabeli Magyarország hármas lakat alatt volt, amelyeket fel kellet nyitni, hogy az ország igazi európai nagyhatalommá válhasson. Az egyik lakat rézből, a másik ezüstből, a harmadik pedig aranyból készült. Az elsőhöz a rézkulcsot Besztercebánya, a másodikhoz az ezüst kulcsot Selmecbánya, míg az arany kulcsot Körmöcbánya adta. Ez a legenda. A valóság viszont az, hogy a XIV. században a magyarországi bányákból került ki az európai aranytermelés 80%-a, az ezüstnek pedig negyede. Ráadásul a korabeli pénzforgalom zöme ezüstpénzzel bonyolódott le. Tehát Selmecbánya jelentősége óriási volt.

Így aztán a királyi hatalom rátette a kezét a „lakatok kulcsaira”. Ezt úgy érte el, hogy a korábbi 8-10%-os urbura helyett csaknem az egész nemesfémet kellett a kincstárnak megvételre felajánlani, ami azután a beváltási árat természetesen a forgalmi ár alatt állapította meg. Ez a kényszerbeváltási helyzet azonban bizonyos mértékben erősítette a bányapolgárok helyzetét. A kincstár ugyanis – ha nyomott áron is – vállalta az állandó beváltást, tehát nem voltak értékesítési nehézségeik.

A XVIII. századi, Mária Terézia és II. József nevével fémjelzett kamaralista gazdaságpolitika kedvezett Selmecnek. Igaz, az egykori bányapolgároknak jórészt csak a kocsmatartási joga maradt meg, sőt a városi önkormányzat már a céhek felett is elvesztette hatalmát, de a kincstár bőkezűen bánt az ezüst városával. A Selmec körüli bányák ugyanis ontották az értékes érceket, bár ehhez óriási beruházásokra volt szükség.

Az hogy a Habsburg-hű város új csillagainak, az oktatási intézményeknek fénye kire ragyogott, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc eszméi megmutatták. A felvidéki hadjáratok során az evangélikus líceum, a piarista rend és az akadémia tanárai valamint diákjai sereglettek Kossuth zászlaja alá. Ebből a 48-as szellemből táplálkozott a város a dualizmus évtizedei alatt. A kiegyezést követő közigazgatási törvények helyreállították a város autonómiáját. Ugyanakkor a város gazdasági alapjait tekintve továbbra is a kincstár kezében volt.

A bányák kimerülésével az egyetlen ok, amiért a városban a bányászatot fenntartották, a bányászati képzés lett. így Selmec az iskolák, az ifjúság városa lett. Ekkor a tizennyolcezres lakosságából több mint ezer közép- és főiskolás diák volt. 1919-ben az Akadémia költözése után a tanintézet épületei kihasználatlanul maradtak. Legkorábbi információnk, hogy 19 évvel később megindult az erdészeti palotában a középiskolai erdészképzés. A bányászati és kémiai palotában jelenleg kémiai szakközépiskola található.


„Selmec az Istened, anyád, szeretőd, menyasszonyod, testvéred, mindened, aki bántja ellenséged!”


Selmecbánya

„Uraim, ha a pokolban egyszer az a gondolatjuk támadna az ördögöknek, hogy várost építsenek, az bizonyosan olyan lenne, mint Selmecbánya. …

…Nyájas olvasó, ki még nem jártál e görbe országban, képzelj el magadnak háromezer hegycsúcsot, ugyanannyi völgykatlant, egy tucat sziklát, mely sűrűn be van építve mindenféle alakú házakkal, melyeknek előrésze sokszor háromemeletes, míg ellenben háta szerényen lapul a hegyhez. …” Különös város, különös emberekkel. A város, ahol egykor waldenes, grubenes diákok koptatták az utcák kövét széplányok után járva, ahol Firmáink szerdán és szombaton a Schacht-kocsmában szakestélyt tartottak, ahol a víg burschok nyáron a Kálvária oldalában magolták a mathézist, ahol minden elkezdődött…

Selmec a kapocs, a közös pont. Minden diák, aki Miskolcon, Dunaújvárosban, Székesfehérváron, vagy Sopronban balekká válik, lélekben Selmeci diák lesz. Minden, ami diákéletünkben szép és jó, egykor Selmecbányáról indult.

Selmecbánya egyike Magyarország legérdekesebb, legfurcsább városainak. „Sehol a világon nem olyan részrehajló a mennyei gondviselés, mint Selmecen. A hegyen lakónak egy órával korábban kel, és későbben nyugszik a nap, mint a közvetlen szomszédjának, pedig alig vannak húszlépésnyire egymástól. Ha pedig át akarnak menni egymáshoz, le kell ereszkedni egészen a lutheránus templomig, onnan megkerülni a várost Szélakna felé, s ott a katolikus anyaszentegyház melletti kőlépcsőzeten felkapaszkodni a Klopacskára, melytől már aztán tűrhető út visz a másikhoz…” Selmecen semmi sem úgy van, mint máshol. A városháza óráján a kismutató jelzi a perceket, a nagy pedig az órákat, a kerekes kút a háztetőn van, az Arany utca ’járdája’, a terasz néhol egy emelet magasságban van az utcaszint felett. Semmi sem a megszokott. A kecskét a kéményhez kötik legelni, a víz felfelé folyik, és még talán a nap is nyugaton kel. Különös város… ” (Részlet Mikszáth Kálmán Az arany kisasszony című novellájából )

Selmecbánya története

A város alapításának legendája egy Sebenitz nevű pásztorról szól, aki az Óhegy sziklái alatt legeltette nyáját, amikor két gyíkra lett figyelmes. A gyíkok hátán aranyos por csillogott. A monda eredeti változatában a pásztor ezüst ágyacsát talált az elfutó gyíkok helyén. Ezek a gyíkok vezették rá a pásztort a vidék arany- és ezüstlelőhelyeire. A két zöld gyík – sárkány – ma is ott őrzi a település kincseit a város címerében. A város német és magyar nevét a pásztor nevéről kapta: Schemnitz és Selmec.

A Selmeci-érchegységben a IX. század óta keresték és bányászták az érceket, amelyek a letelepülő magyarok szemében komoly kincsnek számítottak. A város keletkezése azonban a felszíni művelésről mélyművelésre való áttéréssel, valamint új kohászati technológiák kialakulásával függ össze, és a XII. századra tehető. Selmecbányát  1217-ben említik először „Bana” néven, (bár ezen forrás megítélésében megoszlik a kutatók véleménye), ahol már utalnak a város ezüstbányászatára. Az Óvár magját képező román templom építését a XII. század első évtizedeiben kezdték.

A szabad királyi város

Selmecbánya közjogi kiváltságait az 1245-ben IV. Béla által kiadott selmeci jogkönyv határozta meg. Legfontosabb rendelkezései: a szabad királyi város külső és belső rendjének meghatározása. A külső viszonyát egyértelműen a királyi hatalomhoz való közvetlen tartozás jellemezte, míg a városon belül széleskörű önkormányzatot építhetett ki. Ez a városi tanácsot, a törvénykezési autonómiát és a városi polgári önállóságot jelentette. A király viszont a királyi kamarán keresztül érvényesítette a várossal kapcsolatos akaratát. Az uralkodói és városi szándék természetesen nem mindig esett egybe. Az évszázadok során hol az egyik, hol a másik jellemezte Selmecbánya lehetőségeit.

A bányaváros

A korabeli Magyarország hármas lakat alatt volt – szól a mese -, amelyeket fel kellett nyitni, hogy az ország igazi európai nagyhatalommá válhasson. Az egyik lakat rézből, a másik ezüstből, a harmadik aranyból készült. Az elsőhöz a rézkulcsot Besztercebánya, a másodikhoz az ezüstkulcsot Selmecbánya, a harmadik aranykulcsát pedig Körmöcbánya adta. Ez a legenda. A valóság viszont az, hogy a XIV. században az európai aranytermelés 80%-a, az ezüsttermelésnek pedig 25%-a magyarországi bányákból került ki. Mivel az akkori pénzforgalom jelentős része ezüstpénzzel bonyolódott, Selmec jelentősége óriási volt.

Zsigmond király 1424-ben a hat (később hét) alsó-magyarországi bányavárost feleségének, Borbálának adta. A továbbiakban a hat (később hét) bányavárost: Selmecbányát, Bakabányát, Besztercebányát, Bélabányát (mely 1466-ban szakadt el Selmectől, majd 1788-ban ismét hozzá csatolták.), Körmöcbányát és Libetbányát a királynék városainak tekintették.

A bányaművelésbe vetett hit Mátyás uralkodása alatt kezdett megrendülni. Az adók kifizethetetlenek voltak, a beváltási ár viszont csekély. Az italmérés azonban nagyobb jövedelemmel kecsegtetett, ezért italt mértek. A király viszont igyekezett az italmérés jogát a bányaműveléshez kapcsolni.

A XVI. században a bányászat hanyatlásnak indult. Az érceket egyre mélyebbről, egyre borsosabb áron tudták csak felhozni, a mesék pedig már nem a három lakatról, hanem az újvilági ezüstbányákról szóltak.

Az 1720-1750-es években Mikoviny Sámuel vezetésének köszönhetően a bányászat újból fellendült. A bányákat gépesítették, kiépítették a bányaerőmű-tavak rendszerét, megteremtették a szakemberképzést. Selmecbánya újra visszanyerte igazi fényét, nagyságát. Az 1870-es népszámláláskor 24 ezer lakosával Selmecbánya Magyarország harmadik legnagyobb városa volt (csak Pozsony és Debrecen előzte meg). A nevezetes középületek, polgárházak ragyogtak a Habsburg-ház átmeneti nehézségei (napóleoni háborúk stb.) ellenére is.

A XIX. század elején elkezdődött a bányászat hanyatlása. Az eszközök tökéletesedése nem tudott lépést tartani a bányák kimerülésével. Selmecbánya új kincse az Akadémia lett.

Az Akadémia városa

Állítólag Mária Terézia azért alapította az Akadémiát Selmecen, mert megsajnálta a város férjhez nem ment lányait. Tény, hogy sehol annyi lányos ház nem volt, mint Selmecbányán (Innen ered a mondás: „Selmecen csak lányok születnek”). Nem egy idősebb bányász és erdész családapa csak azért költözött Selmecre, hogy leányait férjhez adja. Az akadémisták ki is használták a lányos házak adta lehetőségeket. Egy igaz Firma ujjain számolta leányismerőseit, s ha maradt még szabad ujja, hát ismerkedett, így sosem unhatta meg a városi kosztot. „A dicső Firma az volt, ki szerte udvarolt…” szól a nóta azóta is. A kedves vendéglátások, a jó koszt gyakran elérték céljukat, nem egy akadémista épp ezért szaladt csűrbe, azaz nősült meg. A Selmecen mindenki az akadémia alapítójának, Mária Teréziának a szellemében, az akadémia jegyében és az akadémiából élt, bár a viszony sokszor nem volt felhőtlen. Wilckens Henrich David egyik levelében a hallgatók erkölcstelen, züllött életére panaszkodik, akik ellen még a vasraverést is be kellett vezetni, hogy jobb belátásra térjenek. Nem volt tehát egyszerű sem oktatónak, sem hallgatónak lenni Selmecbányán. A város további léte azonban az Akadémiától függött.

(Az idézetek Mikszáth Kálmán Az aranykisasszony című novellájából származnak)

You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed.

You can leave a response, or trackback from your own site.

Leave a Reply